KE- növénykivonat koncentrált természetes folyékony növényi biológiai rendszer. Javítja a talaj és az élő szervezet életképességét.

A KE Növénykivonat növényfejlődést segítő szer. A legjobb Osztrák alpesi rétekről származó gyógynövényekből.
Előállítása során olyan összetevők keletkeznek, melyek működésbe hozzák a növények saját működési rendszerét.
Ezt a hatást a növények felületén lévő biológia segítségével éri el. ez a biológia aktiválja a biokémiai közvetítő anyagokat, melyek a növények saját védőrendszerét mozgósítják.

Már a legkisebb mennyiségű KE használata a fokozott növekedés és hozam mellett jelentős ellenállóképességet eredményez.
A KE-ben kizárólag a természet adta biológia van amely a nagy sejtlétszámon túl hosszú eltarthatóságot is lehetővé tesz.
A készítmény nem csak a gyógynövények fermentációját tartalmazza, hanem a gyógynövények felületén élő mikrobiológiát, melyet egy speciális eljárással vonnak ki és szaporítanak.
A KE egyrészről óvja a növények természetes felületi biológiáját (éktóflóra) amely a védelemért és katalizálóképességért felelős, másrészről a KE-ben lévő biológia mineralizáció hatása által nő a
tápanyag felvétel. A gyakorlat bizonyította a táptalajon nevelt növények csepegtető öntözésésénél használt KE jelentősen javította a finom gyökérzet fejlődését.

Sok pozitív növény fiziológiai folyamatot indít meg,melyet több egyetemi kutatás is igazolt. A fejlődés és virágzás elősegítése mellett a KE támogatja a növények immunrendszerét és a természetes
sav védő köpeny kialakítását és fenntartását. Így megóvja többek között a gombás fertőzésektől. További feladata a felvett tápanyagok lebontását segíteni,
ez a KE-ben lévő biológia hatására történő sav kiválasztás eredménye. A KE gyakorlatilag a gyökérzet feladatának egy részét átveszi az is sav kiválasztással és az ezzel összefüggő ioncserével képes a tápanyagokat felvenni.

KE előnyei

Növényi összetevők: fekete üröm,fekete szeder levele,fehér üröm,bazsalikom,pásztortáska,csalánlevél,málnalevél,lándzsás útifű levele,
közönséges palástfű,rozmaringlevél,pipitér,lestyánlevél, okra levél,kerti körömvirág,
gyermekláncfű,nyírfalevél,bodzavirág,füzike,hársfavirág,zsályalevél,orvosi tüdőfű,cickafark,kakukkfű,árvacsalán.

A növények biotermelésből származnak.

A KE használható fóliás, üvegházi, szabadföldi zöldség, gyümölcs termesztésben valamint szántóföldi növényeknél egyaránt.

Alkalmazható: Csepegtető öntözéssel és lomb trágyaként.
KE-NÖVÉNYKIVONAT
 
 
 
TERMÉSZETES, NÖVÉNYI ALAPANYAGOKBÓL, ERJESZTÉSSEL ELŐÁLLÍTOTT KIVONAT
Költségszámítás

csepegtető öntözéssel kijuttatva (5 liter KE/hét = 20 liter/hó )
8 hónapos felhasználás esetén 50 Ft/m2
A kijuttatása külön munkadíjat nem igényel.
Lombtrágyaként havi 2 alkalommal kb 5Ft/m2/hó munkadíjjal együtt.
30.000-40.000 Ft/hektár

KE-koncepció használata ( 3 termék együttesen ) kb 11000 – 14000 Ft/hektár/kijuttatás

Biokontroll Hungária Ellenörző és Tanusító Nonprofit Kft. ajánlásával


Kezdőlap     Felhasználás     Tapasztalatok     Referenciák     Vizsgálatok     Szántóföld    Árlista     Videó     Engedély   Biztonsági adatlap  Elérhetőség  Kisérlet
Kőlisztek
A GYÓGYNÖVÉNYEK SZEREPE, JELENTŐSÉGE A ZÖLDSÉGTERMESZTÉSBEN





Egészség és regeneráció csak a természetben fordulnak elő. Napjainkban már számos kutatás és kísérlet is alátámasztja a gyógynövények pozitív hatását a növénytermesztés minden fázisában, mely eredményeket a gyakorlat is igazol. Használatukkal egységesebb fejlődés, nagyobb terméshozam és jobb minőség érhető el. Kísérletet végeztünk Magyarország egyik legnagyobb zöldség termesztő cégénél a KE-Növénykivonattal, mely kizárólag a gyógynövények biológiáját tartalmazza.

A kísérlet paprika kultúrákban 4 hektáron történt, 2 hektár kezelt és 2 hektár kontroll. A kísérlet időtartama 2 év volt. A gyógynövényekkel, heti rendszerességgel kezeltünk az állományt. Eredmény: fehér paprika +15629 kg, erős paprika +81901 db.  A gyógynövények ilyen magas szintű hatékonyságának nagyon örülünk, hiszen manapság a biológiai növénytermesztés került előtérbe, ezáltal a lehetőségeink korlátozottak a használható növényvédő szerek tekintetében.

Használjuk ki okosan a gyógynövények erejét!











      Nagy László

szakreferens, mezőgazdasági nagykereskedő